2010. november 13., szombat

Panka sütőtökkrémlevese

Hozzávalók
1 kg sütőtök
1 nagyobb burgonya
1 alma
1 fej vöröshagyma
3 ek akácméz
1 narancs
2 húsleves kocka
2 dl tejszín
5 dkg vaj

bors
szerecsendió
friss kakukkfűlevelek
1,2 l víz
tökmag
balzsamecet
bevásárlólista
Elkészítés
A sütőtököt félbevágjuk, kanál segítségével kikaparjuk a magjait, majd előmelegített sütőben 190 fokon kb 45 perc alatt megsütjük.
Ezalatt a hagymát felaprítjuk és a kakukkfűvel, meg a vajjal együtt egy nagyobb lábasba tesszük és közepes lángon néhány perc alatt megdinszteljük.
Rákanalazzuk a mézet és enyhén karamellizáljuk. Közben a megpucolt krumplit és az almát is felkockázzuk.
Felöntjük vízzel, hozzáadjuk a leveskockát, a krumplit, az almát és közepes lángon puhára főzzük.
Levesszük a lábast a tűzről, a megsült tök kikapart húsát is hozzáadjuk, és botmixerrel pürésítjük.
Ezután következik az ízesítés: belefacsarjuk a narancs levét, sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk bele. A legvégén felöntjük tejszínnel.
Szárazon felhevített serpenyőben megpirított tökmaggal és néhány csepp balzsamecettel kínáljuk.

2010. november 12., péntek

Zsófi aszaltgyümölcsös sültcsirkéje

Hozzávalók:
- Csirkecomb és/vagy mell
- Aszaltgyümölcsök
- Lilahagyma
- Fokhagyma
- Méz
- Olivaolaj
- Lekvár
- Só, bors

Csirke combot és/vagy mellet beteszel egy tűzálló tálba, mellé szórsz egy jó adag aszalt szilvát meg egy adag aszalt barackot, négybe vágott lilahagymát, sok fokhagymát. Egy tálban kikeversz mézet, olivaolajat, vmi lekvárt, bort, só-bors, ezt ráöntöd az egészre, letakarva betolod a sütőbe, 1órát sütöd,aztán mérsékled a hőmérsékletet,és sütöd amíg el nem jön az ebéd ideje.
Akármeddig kvázi, annál jobb, minél inkább lekvászerűre szétfő a gyümölcs és a hagyma. Én ma pl. 4kor kiveszem ezt a sütőből és átteszem a melegítőlapra, ahol 4-5órán át fog még főddögélni. hmmmmmmmm...
Hozzátenném, hogy került a ráöntős cuccba fahéj, gyömbér és szerecsendió is, most összerkatam, de csak később megy a sütőbe. Akár egy napot is ázhatna a cuccban, még jobban összeérne az íze.
Vegyétek, vigyétek, én találtam ki, szuperfinom!
Zsófi